Ha még nem találtad meg az igazi ajándékot apukádnak, nagypapádnak, akkor állj meg itt egy kicsit.
Évek óta keresem, kutatom, kísérletezem örömapáknak szóló, de nem idejét múlt tömegterméket szerettem volna alkotni, hanem valami egyedit és különlegeset. Na így született meg ez az ötlet, ami ugyan nem szárazvirágos megoldás, de egyedi és elegáns.
Ez egy teli üveg alkohol, melyet én „szobrászkodok” meg, majd festek le és a végén feliratozom. Az ajándékozott tehát kap egy szépen megmunkált üveget, melyből elfogyaszthatja az alkoholt és utána visszateheti a polcra, dekorációnak és emléknek. Nem kell szétszedni, szétvágni ez így ahogy van használható és egyben dekor is.
Elkészítési ideje 1-1,5 hét a száradások miatt, így ettől gyorsabban nem tudom ezt elkészíteni.
Az üveget szükséges hozzám eljuttatni valamilyen módon; személyesen Kistarcsán, Zuglóban vagy a 9.kerben tudjátok átadni, illetve foxposttal tudjátok nekem küldeni, viszont ebben az esetben gondosan be kell csomagolnotok, kipárnáznotok és ki is kötnötök a dobozban, hogy ne tudjanak mozogni és egymásnak ütközni. De ha még nem rendeltétek meg, nyugodtan rendelhetitek hozzám a futárcéggel. 🙂
Bármilyen színben festhető az üveg, így igazíthatjuk az esküvő színéhez is akár. A felirat lehet arany, fehér vagy fekete is. A
z ár 1 db üveg elkészítésére vonatkozik, tehát az alkohol árát nem tartalmazza értelemszerűen.
Az első képen a fehér üveg egy fehér bor, a fekete üveg egy pezsgő, a 3. képen látható egy rosé és egy fehér bor. De bármilyen üveget adhattok, mindig hozzá igazítom majd a formázást.
Kérlek rendeléskor megjegyzésbe írd meg a színeket és a felirat szövegét, valamint az üveg nyakán lévő kis kártya szövegét (monogram, név, dátum).
Akár nőknek is rendelhető, tanufelkérőnek is, bármilyen egyéb festéssel, virágdíszítéssel. Ehhez kérlek keress üzenetben ha más elképzelésed lenne 🙂
Értékelések
Még nincsenek értékelések.